Oxford Price Media Law Moot Court perbeszédverseny – irodánk idén is támogatja a magyar csapatot

Az Oxford Price Media Law Moot Court perbeszédversenyen induló ELTE-ÁJK csapatának felkészüléséhez idén is hozzájárult irodánk. A csapatot anyagilag is támogattuk, mégis arra vagyunk a leginkább büszkék, hogy a döntőre egy irodánkban megszervezett próbaverseny keretében, részben közösen készülhettünk –  a dr. Dékány Csilla, dr. Klenanc Miklós és dr. Sebők Róbert kollégáink alkotta zsűri szakmai tanácsokkal…

Ügyfél és hatóság is még csak tanulja a cégkaput

Előfordul, hogy maguk a hatóságok nem kézbesítik megfelelően a hivatalos iratokat – érheti-e hátrány az ügyfeleket, milyen előnyök és kockázatok származnak a cégkapu és a közigazgatási eljárások digitalizációjából? Dr. Kelemen Dániel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda Pwc Legal munkatársa az InfoRádióban beszélt a részletekről.      

Régiós adatvédelmi tapasztalatcsere

A PwC közép-kelet-európai régiója múlt héten tartotta adatvédelmi és adatbiztonsági szakértőinek találkozóját, melyen dr. Gally Eszter és dr. Dékány Csilla kollégáink is részt vettek. Az összejövetel célja az volt, hogy a jogi és informatikai tanácsadók kicseréljék a GDPR alkalmazásával kapcsolatos tapasztalataikat, áttekintsék a tagállamok hatósági gyakorlatát és azonosítsák a várható trendeket.

Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai nap

Kollégáink a tegnapi nap folyamán részt vettek a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai napján. Dr. Klenanc Miklós és dr. Baksa Márk Péter a szabályozási és etikai munkacsoportban képviselték Irodánkat. A koalíció munkáját, ahogy ügyfeleinket is a jogi problémák lehető legtágabb spektrumában igyekszünk segíteni, így munkatársaink többek között a felelősségi kérdések, a compliance, az adatvédelem és a…

Pharma reggeli

Témáink az előadás során: A GDPR első évének tapasztalatai a gyógyszeriparban Trendek, változások a gyógyszerek, étrend-kiegészítők és tápszerek promóciójában Kötelezettségvállalások a GVH fogyasztóvédelmi gyakorlatában Röviden az MDR-ról: Az új orvostechnikai eszköz rendeletekkel kapcsolatos legfontosabb Gyakorlati tudnivalók 8:30-9:00     Regisztráció9:00- 10:30  Előadások10:30-11:00 Kérdések, válaszok és harapnivalók A Réti, Várszegi és Társai PwC Legal Ügyvédi Iroda előadói: • Dr. Zalai Péter – ügyvéd, irodai tag, egészségügyi szakjogász• Dr. Straubinger…

PwC International Business Restructuring vezetői megbeszélés

A hétvégén a PwC International Business Restructuring nemzetközi társaság-átszervezéssel foglalkozó csoportjának vezetői megbeszélésén vett részt Lisszabonban dr. Várszegi Zoltán irodavezető partnerünk, valamint dr. Horváth Dóra irodai tag és dr. Klenanc Miklós ügyvéd. A találkozón 23 ország 57 jogásza osztotta meg egymással tapasztalatait a vállalat átszervezések területén.   Köszönjük a CCR Legal szíves vendéglátását!

GDPR – tapasztalatok 2.

Előadók:  Dr. Csenterics András adatvédelmi szakjogász Dr. Szűcs László irodai tag, ügyvéd Dr. Zsédely Márta irodai tag, ügyvéd Képzés időpontja: 2018. november 12. Részletek és regisztráció.