„Koronavírus: nem csak az egészségügyben dolgozóknak járhat a 100 százalékos táppénz”

Mire számíthatunk, ha nem egészségügyben dolgozunk, de a munkahelyünkön kerülünk kapcsolatba a koronavírussal? Kollégánk, dr. Szűcs László a 24.hu-nak arról beszélt, hogy milyen ellátás jár általánosságban, ha valaki egy munkahelyi kontakt miatt kerül karanténba, vagy ha meg is betegszik.      

Menni vagy maradni?

Korábbiakban már többször hivatkoztunk a munkáltató azon kötelezettségére, hogy köteles megteremteni és folyamatosan biztosítani munkavállalói számára az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges körülményeket. Az általános kötelezettség végrehajtásának legfontosabb szabályait munkavédelmi szabályzat, illetve egyéb belső szabályok konkretizálják. A járványhelyzetben ez a kötelezettség jelentős mértékben kiegészült. A járványveszély csökkentése érdekében a munkáltató a munkaszervezeten belül számos olyan…

Kevesebbszer kell az ország távolabbi pontjára utaznunk, ha közigazgatósági hatósággal vitatkozunk a bíróság előtt – jogegységi határozatot hozott a Kúria

2020. április 1-jétől új illetékességi szabályok határozzák meg azt, hogy melyik közigazgatási bíróság előtt kell közigazgatási jogvitába bocsátkoznunk, ha sérelmesnek tartunk egy közigazgatási hatósági döntést és ezért bírósághoz fordulunk. Az új szabályok hatályba lépését követően azonban nagyon hamar felmerült egy fontos praktikus kérdés, amelyet a Kúria egyes tanácsai eltérően ítéltek meg. Nem volt egyértelmű ugyanis,…

Nyílt internet és hálózatsemlegesség Magyarországon – Iránymutató döntést hozott az Európai Bíróság

A mobiltelefon-előfizetésem sértheti az internet-semlegesség elvét? Az Európai Bíróság egyik legfrissebb döntésében éppen ezt a kérdést értelmezte a nyílt internet-hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedésekről szóló 2015/2120 EU rendelet szabályait vizsgálva. Az ítélet azt vizsgálta, hogy a magyarországi internet-hozzáférési díjcsomagok sértik-e a végfelhasználók jogait és a hálózatsemlegesség elvét. Az ügy középpontjában az olyan, mobilinternetet biztosító, ún. „nullás”…

Nemzetközi információcsere – meddig mehet el az adóhatóság

Az uniós jogszabályok értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak lehetősége van folyamatban lévő eljárások kapcsán külföldi hatóságokat megkeresni és információkat, illetve iratokat bekérni. A NAV ellenőrzései során – különösen a nemzetközi elemet tartalmazó áfa vizsgálatok esetében – ezért gyakran keres meg külföldi adóhatóságokat, melyek azonban sok esetben nem, illetve homályos és hiányos válaszokat küldenek a…

A videómegosztóplatformok új szabályozása

Az olyan platform-óriások, mint a YouTube, több milliárd órányi videós tartalom tárolásáról gondoskodnak. Ezen tartalmak akarva-akaratlanul eljutnak hozzánk, és talán kijelenthető, hogy mára már átvették a televízió szerepét, hiszen több időt fordítunk ilyen tartalmak böngészésére, mint televíziózásra. A hasonló videómegosztóplatform-szolgáltatók (pl. Vimeo, Dailymotion, Indavideo) médiatartalom-fogyasztásban betöltött, tagadhatatlanul jelentős szerepére tekintettel 2020. június 12. napjával az…

Ki viseli a COVID-tesztek költségeit?

A jogszabályok egyértelműen előírják, hogy a hatósági (házi) karanténkötelezettség lerövidítéséhez szükséges PCR teszteket az érintett magánszemélyek kötelesek bemutatni, ebből következően a munkavállaló nem kérheti a munkáltatótól, hogy a költségeket vállalja át. Természetesen a munkáltató ettől függetlenül jogosult átvállalni a tesztek költségeit, továbbá minden olyan esetben, amikor a karantén időszak lerövidítése a munkáltató érdekkörébe tartozó okból…

Mi a teeendő, ha az óvoda, iskola pandémiás protokollja miatt a gyermek nem mehet közösségbe?

Megérkezett a koronavírus járvány második hulláma, és terjedése erőteljesebbnek tűnik a korábbi időszakban megszokottnál. Mindez az iskolakezdéssel és a nyári szabadságok utáni visszarendeződésekkel együtt gyors és hatékony fellépést kíván meg a munkáltatóktól. A héten röviden ismertetjük a legfontosabb szabályokat – minden napra egy téma.   Az iskolakezdéssel számos szülő találkozott olyan iskolai pandémiás intézkedésekkel, amelyek…

Mi történik, ha a karantén alatt nincs lehetőség otthoni munkavégzésre?

Megérkezett a koronavírus járvány második hulláma, és terjedése erőteljesebbnek tűnik a korábbi időszakban megszokottnál. Mindez az iskolakezdéssel és a nyári szabadságok utáni visszarendeződésekkel együtt gyors és hatékony fellépést kíván meg a munkáltatóktól. A héten röviden ismertetjük a legfontosabb szabályokat – minden napra egy téma.   Amennyiben a karantén alatt nincs lehetőség a munkavállaló foglalkoztatására, még…

Az otthoni munkavégzés elrendelésének megváltozott szabályai

Megérkezett a koronavírus járvány második hulláma, és terjedése erőteljesebbnek tűnik a korábbi időszakban megszokottnál. Mindez az iskolakezdéssel és a nyári szabadságok utáni visszarendeződésekkel együtt gyors és hatékony fellépést kíván meg a munkáltatóktól. A héten röviden ismertetjük a legfontosabb szabályokat – minden napra egy téma. Az időközben hatályon kívül helyezett 47/2020 (III.18.) Korm. rendelet lehetőséget biztosított…