Megjelent a jogi személyek veszélyhelyzetben történő működését biztosító kormányrendelet

Tax & Legal Alert 2020. április 16. 2020. április 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV.10.) Korm.rendelet („Rendelet”), amely a gazdasági társaságok, egyesületek, alapítványok, szövetkezetek, társasházak, köztestületek (például kamarák) és egyéb szervezetek működésének kereteit jelöli ki a veszélyhelyzet idejére. A Rendelet 2020. április…

A munkáltató leállása esetén alkalmazható munkajogi intézkedések

Tax & Legal Alert,  2020. április 7. A koronavírus elterjedésének megakadályozására tett intézkedések, illetve a kialakult gazdasági körülmények következtében számos munkáltató függesztette fel tevékenységét részben vagy egészben. Az érintett munkáltatók döntő hányada gondolkodott úgy, hogy a veszélyhelyzet elmúltát követően alapvető fontosságú a megfelelő és képzett munkaerő rendelkezésre állásra, ezért mindenképpen szükséges a munkavállalók megtartása. A…

A koronavírus-járvány hatásai a bérleti szerződésekre, elsősorban a bérletidíj-fizetési kötelezettség szempontjából

A bérlők jelenleg csak szűk körben jogosultak a bérleti díj megfizetésének megtagadására, a lehetetlenülésre, illetve a bérlemény használhatatlanságára vonatkozó szabályok korlátosan alkalmazhatóak. A bérbeadóknak több kérdést kell mérlegelniük a bérleti díj csökkentésére, vagy elengedésére irányuló bérlői igények teljesítését, vagy elutasítását megelőzően. Az ingatlanbérleti jogviszonyok vonatkozásában jelenleg fennálló, sem a bérbeadók, sem a bérlők számára nem…

A Nagy Testvér mint a koronavírus ellenszere, avagy az állampolgárok megfigyelése járvány idején

„Ha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia” – írta Orwell anno és állítása legalább annyira aktuális napjainkban, mint amikor megfogalmazta. Elegendő, ha arra gondolunk, hogy a 21. század digitalizálódó társadalmában személyes adatainkat ki és mire hivatkozva ismerheti meg. A koronavírus kapcsán különös jelentőségre tett szert egy egyébként is folyamatosan…

Nemzetközi médiajogi, szólásszabadsági és adatvédelmi perbeszédmondó verseny

Irodánk az egyik fő támogatója az ELTE ÁJK csapatának, amely a világ legnagyobb szólásszabadsági, médiajogi és infokommunikációs perbeszédmondó versenyén, a University of Oxford által alapított Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition-ön  idén a rangos hatodik helyet szerezte meg, így, a házigazda csapat után, a második legjobb európai csapat lett. A koronavírus-járvány (COVID-19) miatt…

„Újrainduló” bíróságok – digitális igazságszolgáltatás veszélyhelyzet idején

Tax & Legal Alert 2020. április 1. Március 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm. rendelet („Rendelet”), amely a jelenlegi különleges jogrendi körülményekhez igazodva jelöli ki többek között a bírósági peres és nemperes eljárások kereteit. A Rendelet legfontosabb üzenete, hogy az igazságszolgáltatás nem állhat le, a…

MDR elhalasztva – plusz egy év a felkészülésre?

A COVID-19 járvány hatása a gazdasági élet egyetlen területét sem hagyja érintetlenül, azonban vannak szektorok, amiket az átlagosnál is nagyobb nyomás alá helyez a kialakult helyzet. Az egyik ilyen ágazat az orvostechnikai eszközök gyártása és kereskedelme. Elegendő, ha arra gondolunk, hogy a sebészeti maszkok vagy a COVID-19 kezelésében kulcsfontosságú lélegeztetőgépek is az orvostechnikai eszközök széles…

Rugalmasabb formai követelmények a COVID-19-es vírusra vonatkozó, beavatkozással nem járó orvostudományi kutatásokban

A koronavírus járvány elleni küzdelemben fontos szerepe van annak, hogy a virológusok, orvosok, kutatók minél jobban megismerjék a COVID-19 vírust. Ehhez kíván hozzájárulni a frissen kihirdetett 63/2020. (III. 24.) Korm. rendelet, mely a beavatkozással nem járó vizsgálatnak minősülő orvostudományi kutatások („BNV”) vonatkozásában enyhített egyes formai követelményeket. A BNV-k természete és alapvető feltételei A beavatkozással nem…

Társasági döntések járvány idején

Tax & Legal Alert, 2020. március 26. A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások új kihívások elé állították a gazdaság szereplőit: miként tudják meghozni azokat a döntéseket, amelyek a vállalkozások működtetéséhez létfontosságúak? Elég csak a jelenleg is aktuális beszámoló-elfogadásra gondolni, de megemlíthetjük az aláírásra jogosultak kinevezését vagy az alapító okirat módosítását, amelyekhez taggyűlés tartása, a…